Szakma azonosító száma: 10133007
A képzés nyilvántartásba vételi száma: E/2020/000188
KEOR száma: 1013
Óraszám: 200 óra
A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A képzés célja, hogy a képzésben résztvevő képessé váljon a turizmus-vendéglátás területén belül a falusi vendéglátásban a turizmus e területén a falusi élethez kapcsolódó turisztikai szolgáltató tevékenység végzésére. A képzésre nagy szükség van, hiszen jelenleg is több ezer ilyen jellegű szolgáltatást nyújtó vendéglátóhely működik. A vidékfejlesztés egyik fontos területe a vidéki turizmus, amelynek eredményeként országunkban egyre több olyan vállalkozás működik, ahol a működtető a saját egyéni boldogulása, biztonságosabb megélhetésének megteremtése mellett a falvak életminőségének emelését, a vidéki élet népszerűsítését tűzte ki célul. Befolyásolja a szakterület népszerűségét a lakosság érdeklődésének növekedése a természet közeli elfoglaltságok, az egészséges életmód, az aktív, de nyugodt környezetben való regenerálódás iránt, amihez szorosan kapcsolódik a házi körülmények között készült nyersanyagok, bio ételek és italok fogyasztása. Az emberek a családi körülmények között működő falusi turizmusban látják biztosítottnak az egyéni bánásmódra, személyes szolgáltatásra szóló igényük kielégítését, és szívesen ismerkednek meg a vidék, a tájegység kulturális örökségével, népszokásaival, a kézműves kismesterségekkel és a népművészeti hagyományokkal. A hazai és a világturizmus területén megfigyelhető irányzatok azt támasztják alá, hogy a jövőben a falusi turizmus népszerűsége a hazai és világturizmusban megfigyelhető trendek alapján tovább fog nőni, és ezért egyre inkább szükséges a fogadóképesség szolgáltatói oldalnak a megerősítése, a turizmusban szolgáltatást nyújtó emberek ismereteinek bővítése.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
- Megvizsgálja a falusi turizmus, a falusi szálláshely indítás feltételeit, a helyben kiépíthető lehetőségeket: (falusi udvar, állatbemutató, ökoturizmus, falusi gazdálkodás lehetősége, gasztronómiai témák köré szerveződő események megléte)
- A gazdálkodáshoz, vendégek fogadásához, a falusi turizmus fejlesztéséhez kapcsolódó információkat gyűjti, felhasznál, pályázatokat előkészít és készít/készíttet.
- A tájegységre jellemző hagyományos képhez építészetileg illeszkedő falusi vendéglátóhelyet, szálláshelyet alakít ki, vendéglátóhelyét a tájegységre jellemzően berendezi, felszereli.(bútorok, függönyök, terítők, párnák, szőnyegek)
- Működteti a falusi szálláshelyet, fogadja a vendégeket, ellátásukról gondoskodik, elvégzi a vendégfogadással kapcsolatos adminisztrációt, – szerződéseket, megállapodásokat, számlákat, egyéb okmányokat tölt ki.
- Tájékozódik és tájékoztatást nyújt a helyi és a tájegység programlehetőségeiről, tájegységnek megfelelő programokat szervez. Beszerez speciális regionális, térségi, helyi turisztikai információs anyagokat, kiadványokat és térképeket.
- Gasztronómiai élményt nyújt, tájjellegű ételeket, hidegcsomagot, piknik kosarat, helyi termékeket készít és kínál.
- Háztartási munkákat (egyszerű ételek főzése, mosás, takarítás, lakásgondozás, házkörüli rend biztosítása) végez, takarít, tisztít, fertőtlenít, textíliákat mos.
- Összehangolja a konyhai-, élelmezési bevásárlást és a saját termékek gazdaságos felhasználását, árubeszerzést végez, – készleteket, bevételeket és kiadásokat nyilvántart.
- Extra szolgáltatásokat szervez (grillezési lehetőség, szabad téri sütőfőző lehetőség, szabadtéri étkezés) gondoskodik az eszközök folyamatos karbantartásáról.
- Családbarát és gyermekbarát szolgáltatásokat nyújt. Gyermekágyat, etetőszéket, udvari és szobai játékokat biztosít.
- Biztosítja a házi és haszonállatok tartásának bemutatását, kisállatsimogatást.
- Tanya vagy biogazdaságot működtet, és szükség esetén bemutatja azt a vendégeknek, termények felhasználását előkészíti, házi feldolgozását elvégzi.
- Szabadtéri sportokhoz eszközöket biztosít, igény esetén szabadidős sportokat szervez tollaslabda, íjászkodás, ping-pong)
- Vidéki-falusi aktív turizmushoz kapcsolódó eszközök kölcsönözését megszervezi, karban tartja (kerékpár, csónak, horgász felszerelés, lovas felszerelés)
- Tanácsot ad az általa biztosított relaxációs eszközök működéséhez (medence, dézsafürdő,, szauna)
- A népi kismesterségeket, népszokásokat, a hagyományos népi kézműves mesterségek egyszerű fogásait bemutatja, vagy bemutatásukat megszervezi (kosárfonás, csuhéfonás).
- Lehetőséget biztosít az idénynek megfelelő, a falusi élethez és agrár munkakultúrához kapcsolódó tevékenységekbe való bekapcsolódáshoz szüretelés, egyszerű pinceműveletek, aratás, kaszálás).
- Energia és víztakarékos eszközöket, technológiákat használ.
- Alkalmazza a munka-baleset- tűz és környezetvédelmi előírásokat, szabályokat, kapcsolatot tart a szakhatóságokkal.
- Transzferszolgáltatást végez
- Marketing tevékenységet végez.
A képzés megkezdésének feltételei:
- Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség,
- Egészségügyi alkalmassági követelmény szükséges
Szakmai vizsgára bocsátás különleges feltételei:
A szakmai képzés követelményeinek teljesítéséről a képző intézmény által a felnőttképzési adatszolgáltatási rendszerben kiállított tanúsítvány.
A tanfolyamra ide kattintva tud regisztrálni. Amennyiben további kérdése van, keresse munkatársainkat elérhetőségeinken!
Falusi turizmus szolgáltató képzési és kimeneti követelményét és a programkövetelményét az ikk.hu honlapjáról letölthetik.
A Képzési programunkat a képzésben résztvevők személyesen az ügyfélszolgálatunkon a weboldalon feltüntetett ügyfélfogadási időben megtekinthetik.